▬Z. Pál Tamás
Nem az enyém
Tarkóra tett kézzel fekszem a szoba közepén
És várom a lépteket,
Melyekbe majd beleremegek - és majd azt kiáltom:
‘Rúgj belém, köpj le, üss meg - zúzzál szét’
Csakhogy lássam és elhiggyem - hóhérom
És kínzóm vagy Te, Nem a megmentőm!
De sehol sincsenek ezek az eget rengető,
Izom-összerántó léptek - helyette zsibbadni kezdek,
Kezem leengedem és elhiszem - ez nem börtön -
Ez az életem.
És egy édes dallam hullámzik felém,
Mely körülvesz mindenütt,
De mégsem nyúl felém, mégsem hatol belém.
Kínoz, megöl, mert nem az enyém.
Úgy érzem sarokba szorítottál ezekkel a szavakkal
Bármit megtehetek érted, mégsem vihetlek magammal
Abba a pusztaságba, mely Kánaánná lesz majd,
És addig kutatlak ott, míg a vágyam még hajt
S, ha majd Rád találok kertemben egy rózsa kihajt
És arról mesél: Érted egy élet meghalt.
még Pár Sor(s)
Kavarog bennem
valami élet -
Szagú tavasz
A tél után nem marad
fájdalom, hisz itt
a Tavasz
Virágot bont az
öreg világ
Egész élet
röpke pár év alatt
Nem hajít a sors
Nem hagy itt mert szólsz
hozzám és nem felejtem
el a szót mi szólt
hozzám ért a sors
és én éreztem:
Itt az idő
hisz vétkeztem
Szívvel és aggyal éreztem
bennem él a szó
tovább léptem Veled éltem
Már nincs tél
Pár Sor(s)
Papírra kézzel, tollal, agyból
Csúnya helyett szépet nehéz
De menni fog, hisz jön a Tavasz
és nincs mi marad
Magam ellen, vagy mellettem?
fekszik a bűn, rendet rakok
Tiszta fejjel mit mondhatok?
hová bújjak, előjövök
Ellentétem menekülök
Meddig zuhanok a porban
nem maradok
hol nem vagyok boldog
Oda megyek hol csak
kapok és adok mindent
Mi jó volt köszönök
és Nektek hullajtok
Erőmből kitelik ha akarok
Maradok.
Pár sor mi szép
Elmúlt és már tiszta a kép
Előjöttem és mutatom magam
Sorokba szedem hanyag agyam
és könnyű lesz a sors
Mi nem szól hozzám
Mivel én vagyok a gazdám
Árva soraimnak nem
hazudhatok magamnak
És soha sem hagyom el
Magam és, ha kell
kitépem a virágot és
Átadom Neked a világot
ha akarod tiéd
a minden, én pedig
benne leszek minden
kincsem kibontom ha nincsen
kerítek az elfogyhatatlan
erőmből merítek Neked.
Sorok a tiszta lapra
Jó tanácsok minden napra
Készen állok a nagy útra
Veled, vagy nélküled
Mi lesz, várom és elhiszem
hogy jó vagy, ha fáj
akkor is jó volt
Gyönyörű szemeid csillannak
Szívemben
Esendő életem edzem a
lelkem
hanyag anyag elfolyó lét
Minden mi szép hova lép az
élet mellettem, előttem?
mögöttem.
ha
ha nem sikerülne mihez kezdenék
biztos neked írnék
és magamnak sírnék a vállamon ülnék
mint egy buta papagáj
mindenbe beleszólnék
megértesz?
nem kell.
Nem itt és nem most kellett volna születnem.
De mégis, itt és most. Ébren tart a szerelem...
biztonságos szerelem
savanykás értelem
ez nem kell nekem
várjon a sors csatabárddal
hadd vívjak meg az apámmal
hová lett a becsület
ide nem kell, hisz minek?
hova lépjek hogy ne sírjak
a nyakamon el nem bírlak
testem
elestem
rím nélkül-lem
neked szól, sok más társával együtt
érez a föld most újat mert itt van
a tavasz és beleremeg a fény is
ha velem maradsz mert mindenki
fél kimondani, ‘hol vagy öröm’
utolsó barát a világ közepe
mert minden oda van eltemetve
az is mit már félig megrágtak
meg az is amit már egyszer
kivágtak, mint gazt a virágok
közül, csakhogy nem minden
ilyen, hisz én is szeretlek
és te engem nem.
de nincs fájdalom mert
nincs önzetlenség sem
és ezt tudom sok másik társával együtt
idejött, hogy röhögje ki
ezt a félnótást, aki itt nincs
minek van ha nem kell.
meg persze nem is merlek
megismerni
te nő vagy én meg a férfi?
félek tőled, hova szökjek,
hová bújjak, hogy ne találjon rám
a magány
Elrejt a szó
felfed, ha jó
istenem nincsen
csak egyetlen kincsem
az Életem
(az pedig Te vagy)
Más-nap
Minden nap ajándék
Minden nap új remény
Minden nap újra él
Bennem a szerelem
Hiába ég el
ha másnap újralobban
és mindent beragyog bennem
mindent mit látok színesít
mindent mit érzek édesít
vagy eltompít?
elmásít?
igen, de pont ez a gyönyörű benne
pont ez a gyönyörű Benned
Minden érzésem ajándékba adnám
Neked.
Bárcsak megtehetném, drága tündér...
akarom a fényt
Újjászül a Lét
Mi adta életem
Új testben él
Tovább a lelkem
Rég nem néztem szembe magammal.
(Kérdezem, érzem-e még
igen érzem, nem jutottam túl semmin
megpróbáltam átugrani a szakadékot,
de belezuhantam a lábaim alatt tátongó mélységbe
és most szétmarcangolnak a sötét fenevadak, melyek szeme vadul lángol
és bűzös leheletük kimarja szemeimet
megvakulok, megvakultam, elvakultan
akarom a fényt, mi feltámaszthat, de még nem szabad
mert még a gonosz tart fogva és nem mosolyog senki rám
most újra meg kell gyógyulnom
de már semmi sincs hiába
egy teljesen új testbe születhetek ha kiálltam minden próbát
és túljutok az óceánon, mi nem hűsít, hanem lángnyelvekkel vesz körül engem,
nyaldos a tűz és még nincs vége
újra kívánom a halált, még egy tánc és megbékél a lelkem
de a mai este még nem érzem a lényem
mert ma lesz az eddigi énem végem
végeztem, szabadulni fogok
rám borul a fény és minden a tiéd mi gyönggyé vált ezen évek alatt.
pokol volt eddig
most elég és kitisztul, hogy újrakezdje a kört, mi végtelen és mérhetetlen
nagy tudást rejt magában, csak végig kell járni ép ésszel és lélekkel.)
Zavar
Zavar a szó
Zavar a hang
Zavar a kép
Zavar a szép
Zavar a csend
Zavar a rend
Zavar a gyönyör
mert engem gyötör
Nem kell tudnod
de engem megöl.
Élet-véglet
Véglet-élet ez mit élek
nem kell kutyának se
nem kell - talán az utca lakójának
mit adhatnék át a Mának
szívemet, mely érted dobog?
Lelkemet, mi csak akkor lobog,
ha lát és érez
maga mellett Téged
illatod elkábít
szemed elcsábít
szavaid elaltatnak
képeid ébren tart’nak
Életem mese, és Te vagy benne a Tündér, aki ezernyi kívánságot teljesít,
vagy mégsem?
Ötödik
kényes értelem
forró érzelem
mi a szerelem
ó, mondd el nekem
szerelmem, édesem,
kell ez nekem?
Meneküljek, vagy maradjak
elbújjak, vagy meghaljak
vonzódom hozzád
ártatlan gyönyör
csillámló szemed
pillantása gyötör
Te vagy a gyönyör
Te vagy a világ
Gyönyörű virág
gyötör a világ
Ne segíts csak nézz
Ne szólj csak nézz
Ne mondd, hogy soha
Mosolyogj, az elég
háromszor is Elég
A hajnal itt dörömböl a dobhártyámon,
részeg álomban vergődök magányosan
a félig megvetett hitvesi ágyon
Ereim azt mondják ‘Már elég’,
szívem vadul ver és csak azért
mert Tiéd lenne, de csöndben Elég
ha majd elég ki oltja el őt
s ki visz virágot, ha majd kell...
soha nem hal meg, mert szeret egy Nőt.
Gyötrő Tükör a Lelked
Lelkem dalol, lelked tükör
Szemem sír, a tiéd gyötör
Szívem szabad, csak a Tiéd
Soha nem lehetsz Te csak az enyém
Gyomrom ugrál, torkom szorít
Lábam remeg, agyam jajdít
Szívem dobban, szemem ég
Mi az mi vonz és még nem elég
Magány
Kék felhő a szavak tengerén
Száraz a meder
De mégis van miér’
Él még csillag mélyben ülve némán
S nem számít ha
Körbezárja kőfalú magány
Egy pillanat csak, s leomlik a vár
Várom a percet
S talán titokban akarom már
Szűnj meg magány
Omolj le kőfal
S ragyogjon csillagom
Ezerszer ragyogjon
Életem s alkonyom
Tegye édessé
E rideg, kihűlt hamvakon
Hol csak tapogatok vakon
De tudom megtalálom
Meglelem ezüst csillagom
S magam találom...
Tudod a szó mit jelent
Érted-e a végtelent
Mit ha kimondasz
Az jeget és havat olvaszt
S lesiklik a lepel
Felvillan tündöklő fénnyel
Királyi pompával ragad meg
S porba kívánkozik
Mert ott érzik igazán szükségét
Nekünk adatik igazán meg
Pillanat
Újra egy utolsó pillanat
Mikor a szív remél, s egy kicsit megszakad
S újra egy utolsó pillanat
Mikor az elme egy év emlékei után kutat
S szemlélné sorra az elmúltat
De ez egy másmilyen utolsó pillanat
Mikor szívem csak Rád gondol
S nem a múltban kutat.
A Tánc
Vívódó lélektánc
Minden mit ott kint látsz
Itt bent is átformálsz
Áruld hát el mire vársz
Azt mondtad jó
Azt mondtad jó
Hát írok még
Ha kényeztet a szó
Súgom ezerszer még
Lehet, hogy várod
Szóljak, Neked akarok
Élni, nem tudok
Nélküled meghalok
Ki tesz, ha ti nem
Nyomorgó nagyokhoz szólok
Kik költők, s én is annak hívok
S kérdezem miért, mi az ok,
Hogy mindenfelé csak vért hullattok?
Miért mélyítitek a sebet?
Melyet egy század nehezen gyógyít meg
Tudjátok vezetők? Érzitek a felelősséget?
Egy ország lakik jól szavaitokon, egy népért feleltek
De a mérges mag mit elvettek
Csak járványt szül, pusztít, s gyökeret ereszt
Mélyen kapaszkodó erőteljes kezeket
Kik elméket fénytől távol rekesztnek
Nyomorgó nagyokhoz szólok,
Kik költők, s én is annak hívok
S kérdezem, igaz reményt nem sugároztok,
A magyarnak keblére szerelmet miért nem adtok?