Tarkóra tett kézzel fekszem a szoba közepén
És várom a lépteket,
Melyekbe majd beleremegek - és majd azt kiáltom:
‘Rúgj belém, köpj le, üss meg - zúzzál szét’
Csakhogy lássam és elhiggyem - hóhérom
És kínzóm vagy Te, Nem a megmentőm!

De sehol sincsenek ezek az eget rengető,
Izom-összerántó léptek - helyette zsibbadni kezdek,
Kezem leengedem és elhiszem - ez nem börtön -
Ez az életem.
És egy édes dallam hullámzik felém,
Mely körülvesz mindenütt,
De mégsem nyúl felém, mégsem hatol belém.
Kínoz, megöl, mert nem az enyém.