▬Z. Pál Tamás
Erdőgyermek
Ekkorra már minden gondolata a fák körül keringett, a külvilág mintha soha nem is létezett volna. A rezgés egyre újabb formákat öltött, és az ismétlődő mintákból egyszer csak homályos képek kezdtek kirajzolódni Minna képzeletében.
Kéretlen üzenetek
Nem bírom elfordítani tekintetemet az elém kerülő ezerszínű képekről, aprólékosan végignézve csodálom változatos ecsetvonásaikat: képtelen vagyok nem elveszni bennük.
Szarvasgombás rizottó
Anikó körbenézett a társaságon, mert félig-meddig úgy érezte, valamilyen tréfában van része. Nem akarta elhinni, hogy ebben a középszerű étteremben ilyen előadásban lesz része, és mindezt egyetlen fogásról.
Idő/ugrás
Valószínűtlen volt minden, az egész keserű és istenverte jelenet. A januári szélben ingó fenyőfák alatt vettek tőle búcsút. A pap beszéde közben néhányszor megfordult a fejében, hogy mégiscsak írnia kellett volna pár sort, mert ezek az indokolatlanul pozitív mondatok köszönőviszonyban sincsenek az apjával: ez egy másik ember élete, egy másik ember jóságának és kiválóságának cukormáza.
meg fognak állni
Franciaágy. De igazából nem az. Alul két rozzant heverőkeret összetolva, rajta egy dupla szivacs, egyik oldalán kifekvéstől horpadt, és valahogy az egész ferde. Persze lehet, hogy a tetőtér gerendái lejtenek, és a szivacs egyenes.
Mutatványos állat mind
Üljünk a partra, nézd csendes a víztükör;
démonaink úsznak alant, de sehol egy hullámkör,
mit uszonyaik vetnek, árulkodó jelekként,
hogy léteznek bennünk, akaratos gyermekként.
Várnak még, vagy egymással ismerkednek;
odalent a tengermélyben múltunkkal kérkednek.
Néhány már szelíd, de van még, ki enni kér,
szemeidben látom, szíved már kevéssé fél.
Míg megetetek egyet, te ugrasd addig tiéd,
mutatványos állat mind, csak figyeld a szemét.
Nézd, amíg csak bírod, és még tovább, mint ő,
szokja csak, hogy tudod, el nem tüntethető.
Bélyeged
Talán soha sem loccsant
itt semmi se igazán ki.
Nem hagytam olvadni,
véletlen buggyanni.
Míg veled jártam ott,
tiszta volt a vágy.
Veledlét és hiányod
váltakoztak hát,
éveken keresztül hordtam
el százezer ruhát.
De lefoszlott mind
s most bőröm fehérlik csak át.
Bélyeged lapul felkaromon,
pontok összekötve már.
Későn értettem meg,
őszre jár a nyár.
Tengernél
A kisbusz ajtaja résnyire nyitva. A széllökések tengerszaggal töltik meg a belső teret. Az ébredő vihar szimfóniáját sirályok rikoltják tele.
Elkened
Testedzésed díszletévé lapított tájban reppenő
madarakat zabáló macskád videóját osztod
meg velük sem békülsz ki míg vegán és mentes
erőszaktól rejtő köpönyeged fel nem kapod
egy szelfibotra támaszkodó önkép kedvéért hol
elkened korod és bánatod csak tűnj már valakinek.
Kalap-kabát
Fűszerezett otthagyottság-érzet
lett úrrá kényemen-kedvemen,
hogy jósoljam újra legyek szíves
tegnapomból kedvesen:
tenyered vonalaiba veszni lételemem.
Most mégis itt hagyom mindenem,
s kalap-kabát
rángatom csak kényesen
porba hullott szavát
sorsaink közös halmazának
állapotait szakítom hát.
Én úgy szeretlek,
mint a szirt zuhatagját.
Úgy ölellek, mint koporsót gyökerek
új élet, kezdemény,
én meghalok - ő jöhet.