Üljünk a partra, nézd csendes a víztükör;
démonaink úsznak alant, de sehol egy hullámkör,
mit uszonyaik vetnek, árulkodó jelekként,
hogy léteznek bennünk, akaratos gyermekként.

Várnak még, vagy egymással ismerkednek;
odalent a tengermélyben múltunkkal kérkednek.
Néhány már szelíd, de van még, ki enni kér,
szemeidben látom, szíved már kevéssé fél.

Míg megetetek egyet, te ugrasd addig tiéd,
mutatványos állat mind, csak figyeld a szemét.
Nézd, amíg csak bírod, és még tovább, mint ő,
szokja csak, hogy tudod, el nem tüntethető.