Kitéphetetlen lapokat ragasztok
könyvvé síron túl maradék csapadék válik most vérré
bennem az egyedüllét kristályos cseppjei
trükköznek a harangokkal
billentyűkhöz drótozott cethal vagyok - hangolom a telet
tavasszá leszek, ha van neved, neked.

Mit számít bármi
ami rendetlen téglatestek
rakásában formálódni
látszik, hogy holnap lesz
a lóra királyfi
ma csak szamárnyi koldus
prédikálja elő a holdat
újra és újra jézusnak nevezi magát
(és lónak a szamarát)
ágyam lesz nekem is pár száraz nád
ugye hagynád, hogy így aludjam át
esküvőd egy kóbor kutyával
s azt a bizonyos első éjszakát.

Lehet jobb is lenne, ha fél szememre
süket lehetnék
s ha kavicsot teszel tenyerembe
mégis aranynak hinném.
Mert ma éppen az fáj inkább
ha részeg reggelemben édes kávécsepp leszel
s én lennék leginkább egy adag méz neked
méhek nyálából foltozott akácszerelemmel.