Arcodról arcomba
cseppen csendesre csillapított csíkok
erőtlen eredővé erjedek ernyőd
alatt alakom álnok álmokból
ébred éretlen érpár.

Szívdobbanásodon utazunk, ahogy fűszálakból szőtt sálam
nyakadra tekered, röpülünk mint síelők és fellegek
csillagok közt élettelen mézeskalács lelkek
fogdossák lábunk - csiklandó örömkönny
arcodról arcomba
most megint rám csöppen.

Sírnod kell nevetek
ha sírok hát nevess
nem úgy van már semmi
mégis mindig értesz.

Gyalog veszek motort, vagy lopakodva repülőt
minden csepp véremet eladom ha legelőt
találunk azonnal landolunk
nyújtsd ki a lábad, szaladjunk-szaladjunk
kifutókon gázolok keresztül - 'szivem', mi meghajlunk
mikor becsapódás után ásott lyuk
peremén csalóka mázzal vár a had
mindeközben csillagunk mégiscsak fent marad.