Nézd ahogy fekszem, elhiszed hogy fáj?
hazudik a testem, s nem csak neked már
elsorolom hangosan, hogy te is hallhasd tisztán
az érveimet mindemellett, nem is marad talány
s te bólogatnál hevesen és éreznénk, hogy jó
mert mennyire szép is lehet, ha összecseng a szó.

Mikor hánynám-vetném gondjait e feslett világnak
te mellém állnál mindenben és mondanád 'imádlak '
s én éreznék egy vonalat, mi belepi a pusztát
ahogy a síkra feszített lepedővé alakítanák
kijelentő mondataimat kérdőjel nélküli válaszaid
s én igaznak hinném e bárgyú szavakat mind.

S te nem kérdeznél semmit, én pedig vakon hinném,
hogy a férfi ha szeret, ha harcol, csak csodalény
önzetlenül feledi hát feláldozott gyerekkorát
mit a nőnek adott egy éjjeli pár szavas táviratban át
s minden mit tesz, munkájának ragyogó gyümölcse
csak akkor édes vacsora, ha szemlehunyva kérte.

Hát ébredj, drága, álmatlan csalódás, csak álca!
ne adj igazat, legyél elérhetetlen vágy ma
és ezredévig maradj, ki szívével szeretni tud
de feszíts kérdéseddel bátran minden alkut
s ne hidd el, mit állítok széles-szürke világról
színezd ki magad, ne adj igazat mostantól!

...talán csak egyszer hidd, hogy valósak a hangok
mielőtt meghalok, és végre rájövök majd,
hogy akkor van tényleg igazam, ha csendben maradok.