Minden egyszerre érik be
ahogy pakolom egymásra az érdes-vörös téglákat
értelmetlen munkába veszve nincs talán már vége
s csak várok egy új áradásra de látod
itt bújik ki újra rügyet bontva
végtelen indákkal ölelt rejtekébe bújva
ez a szegény álma boldog izzadságcseppekbe zárva
tükröződünk vissza a tájra és születésed napját
keresem a vonalak közt hogy mondják vissza
nekem fejből mire számítsak egy istentől
elzárt vidéken hol kietlen érdekem csalfa
vak reménynek hitette el magát hogy pusztaságba
ásson egy újabb csatornát és így fedje el
titkát mi titkoddá fájta magát hogy
kimondatlan mosoly gyulladt ajkunkon.