álmoktól ittasan nyargaltam hajnalokon át
így mindig elkerültem az utolsó éjszakát
kijátszottalak téged is, cserbenhagytalak
mikor ott álltál abban a kapuban
hazugságok közt fetrengve vártalak
ebben a hajlatban maradtak azok a könnycseppek
kisíratlanul, elvághatatlan köteléket
képezve múltad és jövőm közé.

de csak a fájdalom marad meg
csak a szánakozó szavak és ha sajnálat fakad
meggyilkolod úgyis álmainkat
amiket kettétört rég az ár
nyárba ragadt minden hiányod
hiszen érzem, nem akarsz te sem már.

csalódtunk itt, ennél a fánál
ahogy kikötöttem lovamat - eljött a nappal
és lassan a nap is lemegy hát
végtelenné merevítem majd azt a képkockát
de így sem élhetem túl azt az éjszakát.