Ne is mondd, hogy hova vezet ez az út.
ne figyelmeztess, hisz látod hogy le sem veszem
a szemem a szakadékról itt mellettünk
bambán sajdul csak belém szavad
mikor magam felé matatok kezeddel
hogy hiányomat éreztessem
agyammal, mert józanságban ázik most
minden emlékem, ahogyan itt tisztul velünk

Egyetlen sejtelmünk sincs már arról
hogy milyen mély lehet vöröslő sebünk
s hogy valótlan-e szerelmünk
valóságos kényelmünk elvesztésétől
rettegve lett ez a pár sor is
jéghideg napjaink rejteke
és itt sírod-e te is mindannyiunk helyett
ezt a leheletnyi kis fájdalmat
belém, miközben gyilkolni készülök
titokban?