Zárttá nyilvánított szívek dobbanását
tartom markomban, ahogy pulzál bennem a holnap,
így járok körbe-körbe a város utcáin sivár
kísértetek mutatják az utat hátrafelé
haladunk csak, szikár csecsebecséket
lökdös elénk ez a halványsárga nap.

Nem is hinné el most az agy
ahogy mindenütt csak ezek a szagok keresztezik
az utakat - mind itt hagy.

Egyre vastagabb, ez a páncél egyre vastagabb
összefirkált arcél, hanyag alkonyi vonalak
kecsegtetnek álommal, míg ez a semmiség riogat.

Világi lámpással
világítjuk egymással
szemben ülve
szerelmes rettegésünket.