Úgy szakadni ezer irányba
ahogy megszült téged is ez az árva kín,
az égben marad véletlen végtelen,
te is legyél ugyanúgy értetlen,
maradj néma, ha üvölt rád a tegnap
és maradj csak béna, ha simogat a holnap.

Úgy kell majd feledni
rezzenéstelen
ahogy éled minden
s az egész terem jéggé fagyva
önt el téged is a szenny
legyél te is ugyanúgy egyetlen
s emeld égbe kezed
marj testedbe százszor
s nézzék mind majd értetlen
hogy milyen halált játszol
magaddal egy sorban
sírd a porba neved
tégy úgy te is
mintha felednének.

Akkor tanulják meg
mi is igaz neved
s mint idegpályákon
úgy rohan majd a hang
fagyasszon meg mindent az a harag
mit ellened táplál sötét szíved csendben
vak bizalom csak
hogy te vagy az egyetlen.

Kértelek már százszor
ne hidd a színeket
úgy maradtunk akkor
ahogy két lélegzet
kavarodik eggyé
míg hazudják az egek
hogy lehet még élet
lehet, hogy szeretet.

Csillan most a szó.