szennyes csókjaival ölelt a föld
ahogy átzuhantam meggyilkolt világokon
hajóm életek sodrában vesztegelt
állt míg lelkem végzeteiben fagyott föld
vette körül virágok kelyheiben
ázott zöldellő percre
magányom vigyázott
hogy adjak egyet és vakot
tapintsak tarkómon, míg
neked adom azt a szót
hogy haladás-e vagy csak lépegető rémek
kellettek nekem - talán kérdés a végzet
vagy csak felejtésben hagyott
megfejthetetlen képlet

halomra vágott halmazállapotokban
ébredő feneketlen tavakban
a halakkal ázó önmagamban
ahol szemek vigyázó
csatasorban állnak
talán egy pillanatra
várnak mind hogy halott
legyen minden növendék
rettegés a sorstól
csak fénytörés lehetett bárgyú
míg elképzelt egy lécben
padlásodról tetőd rejtekében

hívatlan vendégek hivatott szónokok
sokat mondó némaság
adj most abrakot
lelkemnek kenyeret
testemnek gyötrelmet
hinni soha késő
mert igazság el nem jöhet
fájdalom nélkül
gyilkolták az egek

anyámat az egyetlent
apát mocskos szentet
hitetlent és bénát
vakot és a gyávát
egy helyre hordott
impotens virágát
emberi sorsoknak
kellett veszendőbe sejleni
hogy ne kelljen már félni
(vagy csak rettegni)

már nem emlékszem mi volt jobb
előtte meghalni
vagy utána születni
hogy kimondtam alanyokat
s tárgyakra húztam
a gondolatokat
azokról a veszteglő zátonylakókról
akik idebent bökik ki
mindent elfelejtő
varázsigetáncukat
léhán néha lejtő
koboldoknak

mondtad egyszer "hogy velemed a veled "
s nem tudtuk hogy egyszer eljöhet
és nem is vesszük észre majd soha
hogy mikor kopog ide
az egyetlen csoda
mert nem nyithatjuk szemünk
öngyilokba bújtunk
vétlen lett a testünk
egymástól és egymásért
elestünk mindentől
hogy egy helyre fekhessünk

és tudom már hogy kevés
minden ábra gyengéd
de inkább színtelen
mert csak néha felejtem
színét bánatomnak
egyébként a lombnak
tetejére vágyom
onnan szemlélem majd
végzetes világom
és végtelen világod
egy helyen ér össze
ott vihar van
zápor örökre
gyöngyöző harmat csak
minden szó mit hagyhat
bennem a te és benned az én

mert érintésnek
feledett rejtekén
titkokat húz
északi féltekén
a fagy - elbújok arcod mögé

csak belülről láthatlak.
igazán.