nyirkos volt az éj.
álmot szórt a hóban.
talán arra ébredtem,
hogy elszakadt az a szalag.

pocsolyába zuhant agyagbábu,
ami arcot formáz - sárból
végzetet ébreszt
lélegzetet szakít ki mellkasomból
hogy elfeledjem végre
mi az, miért élni
születtem - halott vágyak

szürke köd a dombok közt
nyöszörög vadállatok mögött
elhagyatott mécsesekben
elhanyagolt veteményesben

mindenben, mit ott hagyott
az a lélek
ki én voltam egykor
mondd, hogy újra élek
mondd, hogy létezem
mondd ki és lesz nevem

egyetlenem.
hitem és magányom.
talán csak legbelül,
talán csak egyedül élem...
egyedül hiszem az egyetlenséget.

együtt mind egyedül
egyedül mind együtt
értéktelen gondolatok közt...
hallgatni és halogatni
a szemvilágot...

csak egy virágot álmodtam.
odaadtam egy idegennek.
legbelül