húzott arany szívvel élni szent berkekben zabálni a fényt
latolgatni a következő lépést a semmiségek közt szétszéledni
üres lélekkel ébredni a tegnapra, és nem állunk már soha meg.
rohanvást lépni tovább, vissza előre, megtisztult hallójáratokban
kapirgálni a szabadságot egy dombról lekiáltani
népnek, embernek és kevéshez szólni az üveges törvények
kelepcéjébe zuhanni a majdnem megmászott csúcsokról
áttörő hanyattvágódások közt megöregedve látni
a saját halálodon röhögsz, saját magad mellett ébredsz
saját önnön benső valóddal fekszel, de minek
képzelsz, ha te sem vagy az, amit mutatsz
magadba zuhansz - szavak nélkül veszted el a fejedben
raboskodó pillangók közt fulladozol
repülj.

most.

zuhanj. holnap. ébredj - fekve maradni, szent dolgokat képzelni
gyönyörködni a hunyorgó tükrök közt önmagadba vetett hiteden
nem szégyen, de nem is maradsz itt.
csak ő. csak ő. körbezárult, a kör bezárult.
hunyorgok én is, hazudtam én is. hiába a visszatérő közhely
sorozatos tépelődésben merülök el
magamba zártam, magadat féltettem, téged akartam - hirtelen csapatokban
kerestem a térdelőrajt pillanatában elvesztem
mert mind, aki ott volt azt hitte elrobbant
de én estem csak hátra,
szabad rétek virágai közé zárva
végtelen imádságba - félkemény világtalanságba
féktelen akarat zabolázza lovamat, csillagok közt láttalak
hogy simogassalak, ha tenyerem szöges vas?
hogy becézzelek, ha nyelvem érdes korbács?
hogy szeresselek, ha szívem tegnap elvesztettem?
hogy akarjalak, ha lelkem szürkeségére ébredtem?

csak vonal - egyenes szál - tűz lobbant
szalmalángból orkán csapott rám
tenger vize hűsítette csodáinkat
szelídítette páratlan kékség csak a messzeség
ott is ugyanúgy perzsel az arany nap
és zilál a fertelmes vadászat.