néztem az eget, a földre térdeltem, néztem a madarakat, ahogy a lombok közt verdestek. ezer színben kerestem az egyet. ezer lélek közt kerestem szerelmet. míg nem fogyott a láng, míg tüzelt valami, addig csak az égre emeltem arcom. hátra vetettem minden bajt, minden kétséget.
szembenéztem veled, talán megtanultam neved, talán megsimogatott mosolyod és szemed. talán elhittelek.
most már tudom, nincs talán csak végzet, nincs hatalom, csak képzet.
értetlen élek, ha nem fogom kezed.
értelmetlen lények fognak körbe, ha nem őrzöm a lépted, nem vigyázom fényed és tartom kezemben a jövőt, a jövőmet, a véletlent és a
bizonyosságot
ezt az egyetlen
akaratot mutattam neked
talán későn, biztos későn
rántottam fel szemhéjam és vettem észre
intett az éj - nincs válasz semmilyen
kérdésre, és amúgy is
silány a vége, ha szűkös minden, ami leírna.
zakatol a lelkem.

hiába. hibát hibára. hiába. hibából hibába.
délibábban látva. jövőképem árva.
nélküled csak zárva.
ülök - tartom - szennyes.
árva és keserves.
boldog az álom
hideg a reggel
a nap hiába kel fel.

hiába. hibát hibára. hiányos és izgága jelen
lappang kezemben és testemben
minden járvány átka
minden lárma vákuumba szippantott robbanó csend-moraj
mondd, hogy újra eljön az a hajnal
mikor ébren vártalak
búcsúzni sem jutott idő
hiába hibáztam, tanulatlan lélek ragadt testembe
tanulatlan élek, kérlek ne felejtsd el azt a szót
azokat a mondatokat már leírtam.
azokat a hiányzó részeket raktam össze,
melyek nem illettek hozzád, nem illettek bele
semmibe - senkinek gyermeke - semmilyen érzés
reszketek. fázom, ha jössz. fázom, mert hazudtam, hogy jössz.
mert elhittem, hogy jössz.
mert jöttél - de ma már nem vagy itt.