tér nélkül szakadt egyetlenegy mozdulatban rejlő mosoly
a tett. kérdeztem, míg szakadt az eső, hogy merre
lett. az volt a válasz, mi mindent csak visszafog
és megöl. nem tartott sokáig az az élet és nem is messze
ettől. elküldtem az árnyakat, derítsék fel újra
a tájat. vegyék el a gyümölcsöket és térjenek vissza
ha jön a pirkadat. keresték a választ helyettem és kérték
a napot. kitöltöttek mindent a fáradt verejték-
habok.

amíg hazudták a fényt, addig kérlelték a holdat.
mikor lepihentek, hűen tükrözték a tegnapot.
ne hidd el, hogy vak vagyok.
ne hidd el, hogy mást tartok szentnek.
magasztos és zavaros elme csak e sorozatos szülött,
szülötte a földnek és fattya minden égnek,
hajnali rabolt boldogság
vágyaimban úszott ott minden halál
zavaros a magány.
hatalmas várfalak mögött őrizte egy lány,
nem engedte soha többé
magára hullatni azt az esőt, azt a vakmerőt - céltalan sétáltál.