tanulj meg lélegezni a szennyben
tanuld élni a napokat fekete ég alatt
sötétkék világba burkolva várt akkor egy szavad
nem volt semmid, az is veszetten
kellett, amit megkaphattál volna magadtól
minden kiégett már mostanra a naptól
kopár pusztaságba vezetett az isten
egymásba szőtt folyamatokban szakadatlan
maradt kimeríthetetlen akaratban
a fájdalmas kísértések törékeny
alakban törtek rád újra csak hallgattad
néma fák végtelen fojtogattak
tudod ma már, nem maradhatsz ébren
minden álmod ébredés és minden létezés
csak képzelt és szürke érzelgés
keresd meg te is a reggelben
mindazt az aranyat, mit sejtettél

mindazt az értelmet
mit rejtett a végtelen