ömlengés, agytalan szamarak a beteg szurdokban, bandukoló lelkemben vájkálódó madarak, karmok a hajamban, meg itt-ott megbúvó erőtlen nyögdécselés akar kéretlen semmiségekbe burkolódzva elmenni magam mellett, amikor te sem leszel már és akkor mi együtt, ő meg én, meg mindnyájan meghalunk egy sorsért, ami talán jobbra volt érdemes. talán nem kellett volna hinnem bennem, talán el kellett volna temetnem a gondolataimat, mielőtt megszült a holnap.