Naplózott érzelmek dagadványában vergődött akkor ott az a lény. És akkor elment mellette valami, ami mindenkinél nagyobb és betegebb volt. Ő csak kérlelte azt az árnyat, próbálta megragadni, de sehogy sem bírt feltápászkodni, hogy utána iramodhasson. Belém kapaszkodott hát, miközben bambultam bután, és Ő lett az én árnyam. Az én egyetlen saját, személyes betegségem. Nem lány volt persze, hanem testtelen örvény, és estefelé maradt csak láthatatlan, nappal a nappal vakított.
"Valahogy nem az igazi.. " - gondoltam magamban, és félrelökvén az árnnyá lett örvényt továbbindultam utamon. Fölösleges élet.