Nem is lehetett volna parázna szépségű
vágyakba zárni virágunkra vakon vigyázni
összetapossuk csak, mondd minek adnád oda?
nem kell nekem, ne menj sehova
világok közt született tétova
mosolya a nyárnak, előszobájába
zárlak - megint csak édes kaloda
őrölt köménymaggal hintett
utakon bandukolok
s magamba szippantom ezt
a varjak takarta napot.