Igenléssel köszöntötted minden napod végig
nélküled nőtt mégis most már minden gaz az égig.

Gyapottal van kitömve már tested ott a földben
rettegéssel átitatott fellegeken jöttem
látni téged mosolyodban kényszeredett céllal,

Hogy keserédes némasággal fojtsd belém a hangot
tanulnám már végre meg hogy minden mit kimondok
éket ver a gondolatba s talán szét is zúzza,

Vágytalanság hajthatna már s még a szél is zúgna
miközben egy madárdalba fagynék én is végre

Vérerekben merítkeznék és szemed simaságát
tartanám a kezemben míg meg nem lelem mását
annak amit soha adtál soha nem is kértem
testünk fekély lelkünk csekély célját így nem értem.

(Majd' két éve látlak.)