Nézd, ahogy alám bukik a nap.
Itt tartottalak, a markomban
mint félelmet, nyeltelek - győztelek
magamban.

Mégis elvesztettem, minden álmomba
bugyolált kétség színei közt
ver s szívem nyaldossa, lángnyelvekkel
szabadon dönt romba
akarattal - hegekkel
harcolok ezer sereggel
míg nem jössz - gyere, így ölelj
karmolj, gyere így akarj
hogy szemedbe csurran a hajnal
ne lopj tőlem
ne vigasztalj.

Mámorba rontott pazar kincseket
keresett itt egy gyermek
álmodban láthattad
hogyan fekszek melléd
nem látott senki
mert fátyol takarta táj
állt közénk most oda.

Cserebogár rajzotta körbe
valahogy elrejtette ölbe
úgy hozta titokban
magával a katlan
poklában aranyló szavakat.

Kiöntöttük most hát
a szavak mámorát
aranyból, mit hozott
s kalácsformákra bomlott
a szilánkokra fagyott
telihold.