Úgy merengtél persze,
végtelen időkön át
nem mondta ember végül
hogy jó éjszakát
nem maradt hát senki
itt veled a napban
égni kell most hát
egyedül a harcban
rád nézek, összemegy
minden, ami bánt.

Tőled tanultam úgy,
hogy semmit sem kaptam
mégis minden enyém
a mosolyod halvány egén
biggyedek én is.

Erőtlen kezek közt
végtelen hegyek ölelésében
veszteglő patakok buggyantak
a napra bennünk,
ahogy akartunk valami igazit -
most végre nem félünk
ugyanitt hagyni mindent
magunk mögött
felégettük a végtelen mezőket.

Szeret az ég
akarón fest mozdulatokat
valami rajzolatlan test.