hallottam üres szavakat balról és lázadást éreztem jobbomon.
perzselte a nap a hátamat, míg sétáltam körféle alakban
ahogy a gondolataim vertek tábort bennem
úgy volt akkor is csak, hogy igazságot akartam
de ti csak vakon bólogattatok
nem láttátok már a méla tömeg által kitakart napot
hát mögétek álltam, hogy perzseljen vakká
engem is a fény, és legyek csak ábránd
(néma lény)
s lettem mégis szavak örvénye
fájdalomcséplő gőzben fürdő eredője
mindennek, mit elfelejtettetek
feküdjetek mellém, fogjátok meg kezem
érdes tenyerembe rejtem az igazságot
dörzsölöm a lámpákat
(mélység fenekére vágyom)
lesüllyedni az iszapba, hogy csak a gondolataim maradjanak
meg nekem és ne kelljen így hiába vétkeznem
ezekkel a mihaszna tettekkel
amiket akárki akárhol bárhogyan felejt el
csak az állatok kaptak így most szívet
egyetlen ívet rejt a levegő
a nap is csak délibábokat sző
a mesében maradt fogoly
az idő kérdéseket legyőző
ugyancsak mihaszna múlásában
fakadó kút lett a kérdés
(inni bármiből lehet)
de átfolyó és megkapó érzet kellett
a kék égnek zöld gyep.
nekem az egyetlen egy.
nekik vérző szív repesett
egy örömtáncba fagyott képzet-menetet.