kérkedő vétek a lét
kiürült s oktalan rét
virágokat vesztett
letaposott gaz csak
hagyd élni a vágtázó szelet
majd a kikelet rajtunk nevet
s nem hoz egyebet
az igazságnál (miért is)
mondd, mit vártál öröklét helyett?
hát eltemetni jöttél
hazug perceket
orron törölni repedt tükröket
kényszeríteni majdnem-lelkeket
hogy valljanak színt - ha lehet
még egy esély - rabló tánc
mit járok neked - ne félj
nem te vagy az, akiben
elfogytak a szavak
én némulok
miközben zihálva vártalak
s megdobáltam ablakodat
s faladra vérrel írtam fel
semmitmondó nevem
hogy sohase felejts el
így legyél velem, hogy
most nem vagy itt, de a gondolat
szélsebesen szobád ablakában
terem - hát engedd be
kérlek, engedd be lelkem
a hírhozó leszek
(persze néma hírek hozója)
de majd mégis üvöltök
s nem mérem kilóra
az érzést - hát pazarlok
hogy rettenjen meg minden
zsarnok, ki kufárként
becsmérli s árunak tekinti
a lelket-szívet hanyatt
dőlök veled
ezen a gazos réten
igazi szerelem születhet
reggelre.

***

de csend van már
s delelőn a nap
kihunyni képtelen
zajos akarat
ölel magához
vérvörös pirkadat
hajszollak bokrok közt
hogy az ágakra ragaszd
illatod, s ha mások
erre jönnek mégis
hát tudják csak
és kotródjanak
mert tiéd vagyok
érzem az utolsó csepp vérig
bár birtokolni iszonyodsz
nem is vagyok tulajdon
hisz vér vagyok csak s hús
de áldozni akarom
magam egy hajnalon
s legyen lelkem, mit kiontasz
hogy forraszd eggyé szívünk
egymásban nem keresünk vigaszt
így végzetes egyek leszünk.