hatott a bók. érzelmektől eltelve látogattalak meg.
holnap és azután is itt maradok még, hogy vendégül láss.
csodás kételyek közé löktél - mikor csillaggá vált lelked
mert féktelen voltál, mikor szavaidat szülted
hogy rám aggasd jeleidet és illatodat
a végtelen felé vonagló árnyékodat
lestem - míg estem és nem tartott meg a nap
hogy tovább mélyülhessen minden seb
és vendégül lássalak majd én is
saját városomban és váramban
hol papír a kő és vízfesték az égbolt
hol csalni jár, ki szeretkezik és hazudik ki lop

mert viszont szeretni ismeretlenül is nehéz
de ha ismernél úgy talán bizonyára lehetetlen is volna
hogy minden tömeg dolga ugyanaz a rend
és a holnapokba álmodott méla - kedves csend
a vágyam, minden álmomban lakó tündér-hárfa
dallamra ébredezik a tájba vesztett kulcs
mi elhajított drágakő, hogy szívedet szélesre
ajkaid szűkre zárja - mert szó nélkül
árva a polc és csak porosodó kortalan
csibész a szenvedély, hogy ugyanaz legyen
az eredmény - elhajítalak tehát - így maradunk
mint két barát
egymásnak feszüljön két hát
míg ölelik egymást a karok és körmeid
mélyednek szívembe - hogy így lásd
minden élet végét - míg a miénk kezdődik
akkor leszek vendég, ha megölsz reggelig.

(unalom szúperce
kegyes halál esete
irgalom az óráját
csuklómon kereste
félszavakból odaát
nem érthetsz engem
önnön valódat áldd
tudod, hogy szerelem.)