színtelen várakozás és egy csepp élet
elmondott színekben és alaktalan formákban élek
az ad vonalat, ami kifestené a látóhatárt
az dalol csak igazul, hisz nem vártuk soha
nem tudtunk elmenni mellette sem
így vagy úgy találtunk rá csak
a fagyban feküdt, félholtra verve
angyalszárnyakkal lélegezte be a fagy
kelyheiből azt a mérget, mit kiöntöttünk
a világnak, hogy okuljon a mából
mert a förtelmes hangzavarban születtél
te is, hogy eltávolodj csak az éltetett
csak az mozdította el fejed, mi igazán
nem érintett meg senkit

ha tehát gyorsabb iramban zuhannak a kockák
és létrán ereszkedik a kedv
akkor nyomhatom meg azt a gombot
és akkor az őrület vezeti majd kezem
mert látom ott azokat a lyukas
éveket, foghíjas akaratot
és igazad van - semmit nem tehetek
de sodródni őrület csupán
nem kegy vagy sors - csak nyugtalanító
egyszerűen ennyi nem lehet az élet
nem lehet semmi sem - csak várok akkor is

mert nem irányítani akartam, csak látni
és érteni, ha már így állunk
de meglátta ő ott és amit mondott
igen. elhiszem, de nem akarom átélni
mert a tudat mindig jobban fáj,
mint a valóság.

pulzáló sártengerben vágok most rendet
mint akkor az a szent,
de ez majd bezárul, mikor átkelnék rajta.
mert ugye nincs már csoda
csakis az álmaimban élhettek.