szavakon keresztül sütött a nap akkor ott. zenére álltunk be a sorba. érzések keveredtek össze emlékekkel. hihetetlen kérdésekbe rejtettük el önmagunkat és átláttunk minden felhőn, mert ott helyre került ezer tájkép. végleges formát öntött a gyönyör, mert nem volt semmi sem, ami odaállt volna elénk és nemet intett volna. hiszen szavak nélkül is üres lett volna az éjszaka és szavak helyett is egy maradt csak, mi világló tengerbe vetette magát - értünk. hiszen nem kerestük azt az életet a másikban, ami kellett volna nekünk; nem kerestük azokat a mondatokat, amelyek ott lebegtek tegnap előtt még. csak elmondtuk, ami ott élt belül, elmondtuk és elváltak útjaink, hogy együtt maradjanak - egy felé folytatódjanak és ne várjon ránk senki, egyedül is hihetetlen maradhasson a sors. együtt maradtunk - egynek kellett lennie mindennek és a nevetés mögött akkor is ott volt benne a félelem.
de csak én rettegtem. csak a saját rettegésemet láttam - míg ő érzelmek elől menekült - én beléjük menekültem, de ugyanazt kerestük - ugyanazokat a szavakat, és ugyanazokat a mondatokat folytattuk. tükrök voltunk. akkor tükrök - most képek.