fényárba fulladt madarak tetemeit halásztam ki reggel a patakból. csekély értelemmel töltött fényképek vigyorogtak vissza rám. silány és foghíjas temetőkben feküdtünk hamvadó ebek huszadrangú ugatásával fűszerezett nyugalom partján. ellökted kezem, válladat vontad. kérdőn néztél aztán, hazudtam-e. "mindig " és örökké volt a válaszom. de csendben maradtál, mert tudtad, hogy hazudtam megint. illatodba burkoltam a lelkem. torkomban izzottak a kérdések és egybeforrtak a tieiddel, mert válaszolatlanul tükör előtt ülni, tökéletes teljesség ajándéka.
most elutazom. ezer mérföldekkel arrébb ébredek kertedben.
hideg ablaktáblának nyomom arcom, várom, ahogy peregnek az évek és titokzatos szerelembe zuhanok. partok nélküli folyamban fuldoklom, és vonz magához a mély. üres sebek. hiánytalan akarat és képtelen szavak bástyái közt töltöm ezeket az éveket. mert magamban kereslek, de csak hibákra lelek és kérdésekre.