Fűszerezett otthagyottság-érzet
lett úrrá kényemen-kedvemen,
hogy jósoljam újra legyek szíves
tegnapomból kedvesen:
tenyered vonalaiba veszni lételemem.

Most mégis itt hagyom mindenem,
s kalap-kabát
rángatom csak kényesen
porba hullott szavát
sorsaink közös halmazának
állapotait szakítom hát.

Én úgy szeretlek,
mint a szirt zuhatagját.
Úgy ölellek, mint koporsót gyökerek
új élet, kezdemény,
én meghalok - ő jöhet.