Szavakat mostanában én onnan lopok,
Hol már elfelejtették a holnapot.
Tisztán forrasztott hangokról álmodok,
Melyek vágyakról szaggatnak gyémánt lakatot,
Ilyenkor erősnek képzelem magam,
Köröttem heverő üvegcserepek forrnak össze nyomban.

Fényes tükrök kupolát rajzolnak,
S én némán bemutatlak téged
ennek a végtelenített filmre karcolt,
korábban üresnek hitt, de mégis ezer
színben örömmel ajándékozó mának.

Így hívhatlak neveden
Belülről éget, ahogy újra kiejthetem.