Városi patkány-anyák kaparják a falat
apró sikolyaikkal próbálják kiásni a padlót maguk alatt
hogy menekülhessenek, hátukon a gyermek
de lóhalálukban kékeszöld görcsöt nevelnek
fattyukba, értelmetlen évek
alatt nem múlnak az üres érvek
elhiszik, hogy változhatnak.

Én is ilyen patkány háton nevelkedő
fattya vagyok a véletlen sorsnak hívott
létrafokoknak, s míg sikolyokba
bújtam, szembehunyva imádkoztam
míg meg nem tudtam, hogy csalfa csak a hang.