Nemtelen igazságot köptél szemembe
mar és megvakít, mint ördögnek a szentelt víz
lögybölöd rám szavaid, míg szertefoszlok én is
s még rossz emlék sem leszek
olyan, ki soha nem is járt itt
ahogy elzavarsz magadtól
én is elfelejtelek.

Elfelejtem, ahogy együtt töltöttük ki ezt az űrt
mi most kettőnk közé állt
és már nem tudom, hogy hová tegyem ezt a halált
ezt a vörös aggodalmat, és a cseppfolyós szavakat.