Zsebre vágott árnyék a napom - míg igazadat
várom, fáradok a lápon merülni vágyom átkeltemben.

Itt rezegnek - nézd - ütik egymás könnyeit
bizony így van, ők is sírnak, ha engedik
valótlan percegés, homályossá vált már
így hunyom le szemem, a vakság oktalan tán.

Persze hiába figyelsz, semmi sem lesz belőlem
ahogy növök, csak kérdezem, vagy-e az énem?
mibe marsz most épp, mert én azt kérem.