Koponyámba bújt a nap
ahogy az erekben száguldó
véremben fuldokló önmagamra
vet egy pillantást lelkem
könnyben ázó madara
szemem vájja
sosem bánja
maradtam volna vak.

Ugyanannyira vak
mint mindannyian itt
kik fogjátok kezem
hogy nevemet felejtsem
s fordítsak hátat mindennek
mi vonzott eddig.

Csalódásba ránt a reggel
ébressz fel...
így most talán magaddal viszel
nem nézek hátra - ha elhiszel.