szédülő és réveteg tekintetbe mártott szeretet
az érzés és mélyre ható szemeidet képzelem el
mint soha el nem fogyó érzetet a képzet
mellékösvényén közlekedő végzetet

de hibásaknak érzem most ezeket a halvány képeket
mert mézbe forgatott kősziklák közt hempergek
és kérdezett bizonytalanságok közt ébredek
maradj te is velem beteg, hogy felejthesselek

hogy benned felejtsem műtétek után azt a lelki heget
amibe mindent begyömöszölhetek - önző és balga lelket
adott anyám, mikor megszült, hogy vak legyek
semmi és senki, kerengő és céltalan véglet.

látod már, soraim üresen kullognak egymás után
hirtelen véget vetni ennek butaság lenne talán
de hallgatni és növeszteni új szárnyakat késő már
víztiszta képeket festeni - halott vigasz...
ezért hallgatok hát, néma szavakban gyászollak...