két név, egy csoda - vigyél oda
kérlek légy ma vízcsepp
egyetlen remegő fűszál
szememben - hogy én is várjak
úgy, hogy szakasztott mása lehessek
minden fának és levélnek
úttalan ösvényeken hömpölygő időnek.

szavakba gyűrlek, bedobozollak
és melléd fekszem, gyanútlan
értelmetlen hálózatába a zajnak
és világnak, összefonódó ágaknak
óvó ernyője alatt várlak
vágyaimat féken tartva álmodlak
újra, hogy reggelre kimúlva
mint egy állat, kaparhassam a falat

beléd üvölthessem kételyeimet
minden ringó gyümölcsnek
nevén nevezhesselek - újra
felvághassam azokat az ereket,
amelyek táplálják e földet
hogy kiszárítva mocsarat és tengert
gyöngyökre és pengékre leljek
arcodat higgyem árulkodó jelnek

volt idő, hogy nem rettegtem
a választ semmiben nem kerestem
magam éltem magamban, árnyak nélkül
vétlen képeként arany-balzsamoknak
melyekkel most emlékedet
és arcéledet őrzöm legbelül csendben
haragban a mával és a tegnappal
egy kiszáradt fával gerincemben
hogy kinccsé váljon újra minden.