Z. Pál Tamás

akkor rímtelen üvegcserép vagyok

kúszunk akkor együtt a gazban?
(térdig ér az a felhő ott, nézd)
ugye te is megkóstolnád azt a gyümölcsöt?
(soha sem voltunk bűnösök)
ugye mindannyian tudni szeretnétek?
(soha nem léptetek még egyet sem előre)
nem akartad tehát soha jobban!
(el sem hinném, hogy akartad valaha)

képtelenség lenne hazudnom most. arany egek szakadtak a markomba, na nem mintha úgy lenne, mint soha, de azért mégiscsak könnyebbség így, innen és úgy, ha nem hiszünk el semmit, senkinek. felvérteztem így hát magam minden válasszal, ami a semmittevő csőcselék ellen még talán megvédene, de ellened és szemeid elől semmi sem, úgy hiszem, semmi sem véd meg.
talán azért, mert érzésekkel közeledsz, talán azért, mert van még hited abban a dologban, amit kimondani ugye nem szabad.
nem lesz szerelmes az ember soha, még csak játszani sem mer. egy idő után semmi sem történik majd, hiába hívogatom az ezeregyszer is megidézett szellemeket, rólad daloljanak, ne másról. most őrült meg tehát minden.
rímtelenül újra. semmi értelme, de nem érdekel senkit.

2005. december 15.