most már akkor érzem azt, hogy hiába, akkor sem találsz meg és talállak mellettem, vagy épp a hóra vetett árnyakban kerestelek, vagy épp messze hajítottam a keretet, amelyből már kivettem képedet, elégettem a szavakat, nem hagytam nyugalmat.
a tér felé vettem utamat, hogy láthassalak, hogy érezzem azt az utcaszagot, amit te is érezhetsz ha itt vagy, hogy tudjam, hogy élsz és vagy, és biztosan vagy, mert azok a házak is állnak, és azok a nők és férfiak is ott élnek, akik ott éltek akkor is. akkor bizonyára te is ott élsz, ha itt vagy és nem gondolsz semmire, nem adsz hangot, csak megpillantasz és elfelejtesz, mert még eszedbe sem jutottam, már másra gondoltál.
hiszen nem voltam és nem voltál, mikor ez az egész elindult és nem is lettem volna, ha nem így lett volna.
most sűrű éjszaka van, nincs célom, csak a hangok után megyek és kutatom a nyomokat.
magamban hordok mindent és hiába kereslek más sorokban, vagy épp sorsokban, akkor sem lelem meg az igazságot a szavakban.