rejtély mélyén ülve, ezer boldog tüske hatolt át alakunkon, mint ezernyi izzó parázsszem, s hevítve minket hűsít mégis, mert a szív ma megfagy, holnap ekék barázdái közt haldoklik a fénnyel, betakarva reménnyel, meg egy csipet bors - és ha nem is hinném el, amit mondtál, akkor sem tudlak hova tenni, mert ami megmarad a kenyeremből az csak önzés, és nincs rosszabb nálunk, mert odalent mélyen talán egyek vagyunk.
így vagy úgy, de belehalunk.