Új síneken robogunk tova,
Ha nem szól közbe senki
nem is veszünk oda,
Hisz hajt minket a csoda,
mit elfelejtünk néha...
(Mert minden szó sötétben született,
és ha nem figyelünk oda
hiába nem vétett
ugyanaz a sorsa...)

Új fák jönnek az út mellett sorra
új könyvek lapjait tépi ki egy csalfa
"hozzá nem szólnék" remény
de ha jól értesültem van még egy kis fény
odalent a sötét veremben, van még egy tál leves
nem fogok éhezni, csak kérlek ne nevess
hisz minden napom ugyan édes
de ha nem világít semmi, rájöhetek
az én örömöm is csak véges
és ezt elfogadni nem egyszerűen képes
kesze-kusza lelkem, amely mindig éhes.