Hogy mi is az?
Elmondom én néked:
Felszántja a léted
Minden nap átéled
A halált és a létet
Lelök a mélybe
És fel is ránt magához
Meglátod, hogy meghalsz,
És látod születésed,
Fényárban is úszol
És mocsokban is fürdesz
De túl mélyre nem süllyedsz
Mert félsz, hogy eme fülledt
Körforgásba tévedsz...

Ez talán az Élet,
Vagy én már nem is élek?
Dehogynem, hisz látom
A szemedben a kéket,
És hallom minden reggel
Az örömtől duzzadó lélek
Magányos lépéseinek
Remegő zaját,
Mely magabiztosan menetel
A Fény felé, melyet talán sohasem
Érhet el - de már övé,
Mert elhiszi, hogy minden,
Amit lát
Egy másik - egy mélyebb -
Világ, és minden pillanatban hallja,
Annak minden zaját és
Ama hangokat is,
Melyek nekem is elárulják
Ez az az Élet,
Melyben a fájdalom
Mellé minden pillanatban
Egy másik percnyi
Örömkönny is szület.
Ez az Élet
És én érzem, hogy Élek,
Bár egyelőre
Úgy látszik Nélküled.